2016.04.19. 09:03
Kérdés: Mi a járművezető teendője, ha a vasúti átjáróhoz közeledve azt látja, hogy a vasúti átjáróban a sorompó rúdja félig nyitott helyzetben áll?
  1. Intenzív lassítás közben fokozottabb ellenőrzéssel szabad áthaladni a vasúti átjárón.
  2. Ez esetben kötelezően meg kell állnia és csak ezt követően – valamint a kellő ellenőrzés után – haladhat át a vasúti átjárón.
  3. Ilyen esetben sosem szabad áthaladnia a vasúti átjárón, hanem meg kell várnia, amíg rendőr vagy vasúti jelzőőr érkezik a vasúti átjáróhoz.
  4. Ez a jelzés szabad áthaladást engedélyez, tehát akár ellenőrzés nélkül is engedélyezett az áthaladás, hiszen ilyen jelzésnél vasúti jármű nem közeledhet.
 
Megoldás: 2. Ez esetben kötelezően meg kell állnia és csak ezt követően – valamint a kellő ellenőrzés után – haladhat át a vasúti átjárón.
Indoklás: A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 39. § (3) bekezdés értelmében a vasúti átjáró előtt a „Vasúti átjáró kezdete”, illetőleg a „Két- vagy több vágányú vasúti átjáró kezdete” jelzőtábláknál vagy a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt meg kell állni, ha
  • bármely irányból vasúti jármű közeledik,
  • a teljes sorompó vagy a félsorompó sorompó rúdja nem teljesen nyitott helyzetben áll vagy mozog,
  • a teljes sorompót kiegészítő fényjelző berendezés, illetőleg a fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó piros jelzést ad,
  • a teljes sorompót kiegészítő berendezés hangjelzést ad,
  • fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést nem ad,
  • vasúti jelzőőr „Megállj” jelzést ad,
  • a folyamatos áthaladásra nincs lehetőség,
  • ott „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van.

A vasúti átjáró biztosítására szolgáló jelzőberendezés üzemzavarára vonatkozóan a KRESZ további előírásokat tartalmaz (KRESZ 19. § (7) bekezdése), melynek értelmében a vasúti átjáró biztosítására szolgáló jelzőberendezés (fénysorompó, félsorompó, teljes sorompó) üzemzavarára utal, ha

  • a fénysorompón sem a piros, sem a fehér fény nem világít,
  • a félsorompó rúdja nyitott vagy félig nyitott állapotban van, és a fénysorompón sem a piros, sem a fehér fény nem világít,
  • a sorompó rudak eltérő állásban vagy félig nyitott helyzetben vannak.

A KRESZ 39. § (6) bekezdése értelmében a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén a járművel a vasúti átjáróra történő ráhajtás előtt a „Vasúti átjáró kezdete”, illetőleg a „Két- vagy több vágányú vasúti átjáró kezdete” közúti jelzésnél vagy a megállás helyét jelző útburkolati jelnél meg kell állni. Ezt követően a vasúti átjárón való áthaladás engedélyezett, feltéve, hogy a vasúti átjáró olyan kialakítású, hogy a megállás helyéről a vasúti pálya mindkét irányban kellő távolságra belátható, és a jármű vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű nem közeledik.

Egyszerűbben és összefoglalóan fogalmazva: a fent részletezett esetekben a vasúti átjáróra való ráhajtás előtt kötelezően meg kell állni. Ezt követően nagyon körültekintően ellenőrizni kell, hogy az átjáró felé bármely irányból érkezik-e vasúti jármű. Amennyiben megállapítást nyert, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik, akkor – a további folyamatos ellenőrzés mellett – engedélyezett a járművel a vasúti átjárón való áthaladás (ide nem értve a vasúti átjárón való áthaladás tilalmi eseteit).

Tegyük fel a kérdést: vajon minden közlekedő ennek megfelelően cselekszik? Ha őszinte válaszokat kapunk, akkor félő, hogy lesz a válaszok között „NEM” válasz is. Pedig a fenti előírások mindenki számára (tehát a gyalogosokra, a kerékpárosokra, az egyéb járművezetőkre, stb.) egyaránt vonatkoznak és egyaránt betartandóak.

A fenti kérdés illusztrálására talán a legjellemzőbb példát a Budapest, XIV. ker., Teleki Blanka úton lévő vasúti átjáró (Rákosrendező pu.) szolgáltatja, ahol évek óta a fenti kép szerinti helyzet látható (most tekintsünk el a vasúti vágányok mibenlététől). A helyszínen tapasztaltak alapján megállapítható, hogy a szokásjog alapján zajlik az említett helyszínen a közúti közlekedés, függetlenül attól, hogy a biztonság érdekében talán más magatartás lenne az elvárható.

vasúti átjáró

További cikkek

2021. január

2021. január

2021.01.07. 12:23

Kérdés: Szabad-e megelőznie a vasúti átjáróban az ’A’ jelű motorkerékpárosnak a kézikocsit? Nem. Igen, akár a záróvonalat átlépve is. Igen, ha ...

Tovább ›
2020. november

2020. november

2020.12.01. 14:50

Kérdés: Az alábbiak közül mi minősül kerékpársávnak? A jelzőtáblával kerékpársávként jelölt forgalmi sáv. Az úttesten kerékpárt és nyilat mutató útb...

Tovább ›

2020. október

2020.10.29. 13:09

Kérdés: Egyéb jelzés hiányában mekkora sebességgel szabad közlekedni lassú járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel? Legfeljebb 30 km/h sebessé...

Tovább ›