2015.08.15. 07:26
Az ORFK-OBB 2015. július 26-31. és augusztus 2-7. között – két turnusban, összesen 463 tanuló részvételével „SuliMoped” tábort szervezett azon 8. osztályos tanulók részére akik az országos SuliMoped program keretében ingyenesen megszerezték a segédmotoros kategória vezetői engedélyt. Az e-Educatio Információtechnológia Zrt – mint a program egyik támogatója – ingyenes eduKRESZ e-leraning KRESZ tanfolyamot biztosított a programban résztvevő diákok részére. A tábor programjának színesítése céljából cégünk izgalmas eduKRESZ tesztkérdéseket állított össze a táborozók részére, melynek végén a legügyesebb kitöltők nyereményben részesültek. 2015. augusztus 06-án a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor ismét közlekedésbiztonsági programokat tartogatott a nyaraló gyermekek és fiatalok részére, melyen az eduKRESZ is részt vett. A „IV. Zánkai Közlekedésbiztonsági Nap” rendezvényei kifejezetten a gyermekek biztonságának növelését, közlekedési ismereteik fejlesztését célozták meg. A 8-18 éves korosztály részére szervezett közlekedésbiztonsági programok igazán változatosak voltak, hiszen az eduKRESZ tesztek mellett a részt vevő szervezetek és cégek jóvoltából további színes programok, ismeretterjesztő standok, ügyességi versenyek vártak a táborozókra, akik a nyári hőség ellenére is nagy számban éltek a számukra felkínált lehetőségekkel. Az eduKRESZ sátorban – a szokásos KRESZ teszt mellett – új AM kategóriás tananyagunk előzetes bemutatására is volt alkalmunk. A felhasználóktól – akik jogosítványukat még a régi tananyaggal szerezték meg – kifejezetten pozitív visszajelzéseket kaptunk. [gallery columns="4" ids="1157,1166,1160,1163"]

További cikkek

Új szemlélet a KRESZ-oktatásban - így tanul ma vezetni a jövő generációja

Új szemlélet a KRESZ-oktatásban - így tanul ma vezetni a jövő generációja

2026.02.12. 12:51

A tananyagok hiteles és élethű tartalmakon keresztül nyújtanak tudást, amit később a forgalomban is hasznosítható....

Tovább ›
Új KRESZ tervezet!

Új KRESZ tervezet!

2026.01.20. 17:00

Közzétették az új KRESZ tervezetét...

Tovább ›
Elsősegélynyújtó vizsga díj változás!

Elsősegélynyújtó vizsga díj változás!

2026.01.16. 08:00

Elsősegély vizsga: közúti elsősegélynyújtó vizsga díja 2026. január 1-től...

Tovább ›