2016.02.09-én  módosult – többek között – a 326/2011. (XII. 28.) Kormány rendelet, melynek értelmében a már korábban beharangozott életkori előfeltételek megváltoznak. Tehát a tárgyi jogszabály módosítás hatályba lépésétől – vagyis 2016.02.17-től – a „C”, „CE”, „D1” és „D1E” kategóriákkal kapcsolatos vezetési jogosultság megszerzése tekintetében a minimális életkori feltétel 21. életévről 18. életévre csökkent, továbbá a „D” és „DE” kategóriákkal kapcsolatos vezetési jogosultság megszerzése tekintetében a minimális életkori feltétel 24. életévről 21. életévre csökkent.

Ehhez hozzátartozik, hogy a fenti módosítás az említett kategóriákra vonatkozóan csak Magyarország területén történő járművezetésre jogosítja az érintett járművezetőket  mindaddig, amíg a „C”, „CE”, „D1”, „D1E” kategória valamelyikének jogosultja el nem éri a 21. életévét, illetve amíg a „D”, „DE” kategória valamelyikének jogosultja el nem éri a 24. életévét. Ezen kor betöltését követően már nemzetközi forgalomban is részt vehet az érintett járművezető.

 

© E-Educatio Információtechnológia Zrt.                      Impresszum