
Kérdés: Mi a szabályos áthaladási sorrend a képen látható forgalmi helyzetben?
- „A” – „B” – „C”.
- „B” – „C” – „A”.
- „C” – „B” – „A”.
- „C” – „A” – „B”.
- „B” – „A” – „C”.
Indoklás:
A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 28. § (2) b) pontja értelmében a másik jármű érkezési irányától függetlenül elsőbbséget kell adni az útkereszteződésben az olyan útról érkező járművel, amelyen az útkereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” vagy „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van a keresztező – illetőleg a kiegészítő táblán vastag vonallal jelzett – útról érkező jármű részére. Tekintettel arra, hogy a képen látható útkereszteződés jelzőtáblákkal szabályozott elsőbbségi viszonyokat mutat, ezért a „C” jelű jármű – mivel részére nincs elsőbbségadásra vonatkozó jelzőtábla kihelyezve – haladhat át elsőként az útkereszteződésen. Ezt követően – az un. „kanyarodási szabály” alapján – a fennmaradó és egymással szemből érkező járművek közül az egyenesen haladni szándékozó „B” jelű jármű, végül pedig a balra bekanyarodni szándékozó „A” jelű jármű haladhat tovább.
Így a helyes áthaladási sorrend: „C” – „B” – „A”.